Harminchatodik fejezet

Caet teljesen egyszerű tervet vázolt elém, amellyel felemelkedhettem a Bolt-osztag soraiba, de a következő néhány hónap folyamán váratlan akadályok tartottak fel. Először is, alig kaptunk olyan feladatot, amely kihívást jelentett volna számunkra. Jóllehet az Invidious végrehajtott néhány támadást, a Túlélőket nem mindig választották be Tavira csapásmérő egységébe. A Red Nova társaság, a LazerLordok, a Fastblast-csapat, a Riistar’s Raiderek, a Blackstar kalózai, de még Shala, a hutt bandája is részt vehettek egy-két bevetésben. Azzal, hogy Tavira folyton váltogatta a kísérőit, elérte, hogy a pilóták mindig frissek, pihentek és zsákmányra éhesek legyenek, továbbá tudatta mindenkivel, hogy nem nélkülözhetetlen.

És még amikor a Túlélők végre útnak indultak, a Rock-osztag akkor sem tartott velük, leszámítva azt az alkalmat, amikor Tavira ki-mondottan a Boltokat kérte, és ekkor Nive kiválasztott közülünk jó néhány pilótát. Más bevetéseken fedezőkíséretet adtunk, kisebb hajókat biztosítottunk. A Zsivány-osztag egyszer sem ugrott nekünk, de az egyik küldetés alatt az Invidious röviddel a megérkezése után eltűnt a rendszerből. Mi pedig azon kaptuk magunkat, hogy egy Y- szárnyú kötelékkel, illetve egyedileg épített Rondákkal harcolunk. Az összecsapás során elvesztettük két társunkat, és közülük az egyik Kech kapitány volt.

Ha az Új Köztársaság nagyobb egységei ott várakoztak is a rendszer határán, nyomukat sem láttam. Miután kiiktattuk a helyi vadászokat, lecsaptunk egy településre, és kifosztottunk néhány raktárat. Noha a kompjaink raktere zsúfolásig megtelt zsákmánnyal, nem hiszem, hogy ez az akció megérte a költségeket és a veszteségeket.

Csak később - miután a Rock-osztag pilótái megválasztottak kapitányuknak - tudtam meg Jacob Nive-tól, hogy az Invidious azért hagyott ott minket a támadás alatt, mert egy másik Invid-egység bajba került, és Tavira úgy határozott, hogy elkapja a csapdát állító köztársaságiakat. Minket nem fenyegetett akkora veszély, hogy szükségünk lett volna a csillagromboló támogatására, így aztán egyetértettem a döntéssel. A másik helyszínen három köztársasági korvett bocsátkozott harcba néhány Invid teherhajóval és vadásszal, de amint az Invidious megjelent, nyomban menekülőre fogták.

Több hétbe telt, mire megismertem ennek a bizonyos műveletnek valamennyi részletét. Shala bandája éppen lecsapni készült egy fűszerszállítmányra a Kessel-rendszerben, amikor felbukkantak a korvettek. A két fél húsz percen keresztül távolról vívott tűzharcot, amelynek során Shala egyik teherszállítója súlyosan megsérült. Elvesztette minden manőverező képességét, és irányíthatatlanul sodródott a Bendő, vagyis a Kessel közelében lévő hatalmas fekete lyuk felé. Az Invidious körülbelül ekkor érkezett meg, és elkergette a köztársasági hajókat, illetve megsemmisítette a Freedom of Sullustot! A sikeres mentőakció tovább növelte az Invidious hírnevét. A kalózok zöme már-már halhatatlannak hitte magát, de nekem újra és újra végigfutott a hideg a hátamon. Elég valószínűtlennek tűnt, hogy az Új Köztársaság Hadiflottájának parancsnokai beküldtek három korvettet abba a rendszerbe, ahol számítani lehetett az Invidious felbukkanására. Hogy három korvett járőrözött, még nem lett volna szokatlan, különösen mivel a régi birodalmiak, mint például Teradoc, Harssk vagy Daala admirális továbbra sem tették le a fegyvert. A megérzéseim az súgták, hogy a korvettek merő véletlenségből akadtak rá Shala csapatára.

Ezt még önmagában véve nem találtam ijesztőnek, azt viszont igen, hogy az Invidious időben odaért, és megmentette Shaláékat. Az adottá tartózkodási helyünktől a Kesselig tizennyolc óra alatt lehetett eljutni, de csak akkor, ha a navigátor Han Solót akart játszani, és a Bendő vonzerejének határain belül vitte át a hajóját. Mindez azt jelentette, hogy Tavira admirális előre tudta, mi fog történni tizennyolc óra múlva, és alaposan meghajtotta a hajóját, hogy odaérjen. Megtehette volna, hogy a HoloHálózaton keresztül kapcsolatba lép Shalával, és figyelmezteti a veszélyre. De nem így járt el, ami arra utalt, hogy vonzónak találta az utolsó pillanatban végrehajtott mentés gondolatát. Ezzel a megoldással elérte, hogy a kalózok még jobban tiszteljék, és valószínűleg a szokottnál is jobban felbosszantotta az Új Köztársaság illetékeseit.

Számomra a legfontosabb az a kérdés volt: honnan tudta, hogy baj lesz? Egyetlen választ láttam logikusnak, mégpedig azt, hogy az a tanácsadó, akit Exar Kun megmutatott nekem, remekül értett az Erő használatához, és figyelmeztette Tavirát a veszélyre. Egyszer sem érzékeltem, hogy valaki az Erőt használja az Invidious fedélzetén, ám a bevetések alatt ugyanúgy bezárkóztam, mint amikor Exar Kun szentélye felé tartottam, így aztán nem meglepő, hogy nem észleltem semmit.

Timmser lett a kettes raj vezetője, Caet a hármasé, és a vezetésem alatt a Rock-osztag folyamatosan fejlődött. Nem értük el a Boltok szintjét, de nem is maradtunk le mögöttük annyira, hogy elbízhassák magukat. Tovább szigorítottam a kiképzés módszereit, és igyekeztem rávenni a pilótáimat, hogy hagyjanak fel rossz szokásaikkal. Azzal, hogy mind jobbá képeztem őket, növeltem az esélyeimet arra, hogy felhívjam magamra Tavira figyelmét, és azzal egyre közelebb kerülhettem Miraxhoz.

A Bolt-osztag elsősorban azért őrizhette meg az előnyét, mert több órát repültek harci körülmények között, mint mi, viszont az átlagunk gyors ütemben közelített az övékhez. Őket általában több hadműveletbe vonták be, ami tekintélyt adott nekik, csakhogy az Invidious felbukkanása után az ellenállás sokszor megszűnt, még mielőtt igazán elkezdődhetett volna. Ennek következtében ritkán fordult elő, hogy egy-egy pilótájuk életét vesztette, ami azt jelentette, hogy nem kerülhettem be közéjük.

Egészen pontosan a Xa Fel küldetésig. A Xa Fel, ez a Kanchen- szektorban keringő világ a Kuat Gépgyár egyik legnagyobb telephelyeként szolgált, főleg csillaghajók hiperhajtóműveit gyártották ott. Thrawn főadmirális ugyanazon okból vette célba, mint Tavira: a készre gyártott, beépíthető hajtóművek komoly zsákmányt jelentettek. A birodalmi társasággal fennálló kapcsolatai révén Tavira könnyen találhatott számtalan hadurat, akik készséggel megvásárolták tőle a gépeket, ráadásul közben szemügyre vehette őket. Gyanítottam, hogy a nő számára az utóbbi szempont legalább akkora súllyal esett latba, mint az előbbi.

A támadás fontosságát mi sem mutatta jobban, mint hogy Tavira három osztagot, a Boltot, a Hawkot és a Rockot kérte a Túlélőktől, és engedélyt adott nekünk, hogy az Invidious fedélzetén utazhassunk a támadás helyszínére. Korvettek és cirkálók is tartottak velünk, a Slash-osztag a Backstabet biztosította, és a Courkrus-ról származó további csapatok szintén fedezőkíséretet adtak a különféle nagyobb hajóknak. Az összegyűjtött egységekből akkora csapásmérő különítmény jött létre, amekkorát még sosem láttam, mióta csatlakoztam az Invidekhez. A puszta számok minden szónál ékesebben jellezték, hogy Tavira mennyire komolyan veszi ezt a hadjáratot.

Az Invidious fedélzetén tartózkodó mindhárom osztagunk mellé rendeltek egy-egyet a csillagromboló saját marokosztagai közül. Az idegen pilóták, illetve a mieink gyanakodva méregették egymást. Észrevettem, hogy néhányuk zubbonyának ujja vörösben pompázik, ami azt jelentette, hogy valaha a 181-es Birodalmi Vadászcsoportban szolgáltak, de ezt leszámítva nem látszott rajtuk, hogy különlegesek lennének. Mi, a Túlélők mindannyian reméltük, hogy i bebizonyíthatjuk, semmivel sem vagyunk rosszabbak, de jó esély volt arra, hogy a Xa Fel felszínén állomásozó vadászok még csak fel sem szállnak.

Jómagam két okból sem lelkesedtem ezért a támadásért. Először is, mert a Kuat gyárai úgy bemocskolták a Xa Felt, hogy még egy rövid látogatás is súlyos egészségkárosodást eredményezhetett. A felszínen tartózkodóknak ajánlott volt a légzőmaszk és a védőruha viselése, és bár a pilótaöltözetem megfelelt a célnak, nem szívesen töltöttem volna hosszabb időt a bolygón. Jóllehet nem állt szándékomban lelövetni magam, sem pedig kényszerleszállást végrehajtani, nem óhajtottam az egész ellenséges környezettel is harcolni a túlélésért.

A második ok az volt, ami sosem hagyott nyugodni a bevetések alatt, sőt már akkor is aggasztott, amikor még a KorBiz kötelékében hajtottam végre titkos akciókat. Folyton azt kérdeztem magamtól, hogy hol húzzam meg a határt, mi az, amit még hajlandó vagyok megtenni az Invidek érdekében. A KorBiz titkos műveleteinél az előírások világosan tisztázták a határokat: részt vehettem vagyon elleni bűncselekményekben, de ha valaki halálos veszélybe került, vagy fennállt akárcsak a súlyos sérülés veszélye, kötelességem volt megvédeni az érintetteket. A kalózok között viszont a dolgok már korántsem tűntek ennyire egyértelműnek.

Az osztagom tagjait folyton arra biztattam, hogy az ionágyút használják, rámutatva, hogy azokat a gépeket, amiket nem semmisítünk meg, elvontathatjuk a Courkrus-ra. Ezzel a módszerrel sikerült szert tennem két, hiperhajtóművel szerelt Headhunterre, aztán rávettem a technikusaimat, hogy találjanak módot arra, hogy hiperhajtóművet szereljenek a Trivadászomra. A csapatom jobb pilótái követték a példámat, de továbbra is akadtak ketten-hárman, akik a lézerágyújukat vetették be a közelharcokban.

A felszíni bevetések előtt külön kihangsúlyoztam, hogy a lehető legkevesebbet támadjunk civil célpontokat.

- Hát igen, a felrobbanó töltőállomás szép látvány, és talán lángra lobbantja a fél várost, de nekünk nem ez a célunk - jelentettem ki a fejemet rázva az eligazításon. - Nézzétek, megölhettek egy gyapjú-nerfet, hogy aztán kabátot varrassatok magatoknak a bőréből, de azt is megtehetitek, hogy csak megnyírjátok, és a következő évben visszamentek hozzá egy újabb adag gyapjúért. Ha most okosan játszunk, hat hónap múlva csak beállítunk a bolygó fölé, leadjuk a követeléseinket, és a lentiek maguk szállítják le a zsákmányt.

A pilótáim zöme vette az üzenetet, és csak néhányszor kellett elzavarnunk más Invideket a mi ellenőrzési zónánkból. Egy alkalommal rajtakaptam Remartot, amint egy hosszú, egyenes útszakasz felett portyázott, és sorban szétlőtte a felszíni siklókat a gyilkolás puszta öröméért. Beleküldtem a gépébe egy iontöltetet, és rádión átszóltam Gurtt kapitánynak, hogy hívja vissza az aljas férget, amit ő meg is tett. Az akció után lecsíptem Remart részét a zsákmányból, és kárpótlás gyanánt elküldtem a meggyilkoltak családjának.

Mindezeken felül megesküdtem arra, hogy ha minden véget ér, bíróság elé állítom Remartot, hogy feleljen a bűneiért.

Tizenöt perccel azelőtt, hogy visszatértünk a valós térbe, parancsot kaptunk, hogy szálljunk be a gépeinkbe. Bekúsztam a fülkémbe, felkapcsoltam a rendszereket, majd begyűjtöttem a pilótáim jelentéseit, és nyomban továbbítottam őket Gurtt kapitánynak, aki a Túlélő-kötelék parancsnokaként működött. Az Invidious-kötelék a Blade, Saber és Pike osztagokból állt, ezeket párosították a mi Rock és Pike rajunkkal.

A hajóm finoman megrándult, és a fedélzeti kronométerre pillantva megállapítottam, hogy hét másodperccel a kitűzött időpont előtt törtünk ki a hiperűrből. Mielőtt kitalálhattam volna, hogy mi történt, az Indítóközpont azonnali felszállási parancsot adott, ami rögtön végre is hajtottunk. A tágas zsilipkapun kirepülve jobbra fordultam, és elindultam a kijelölt találkozási pont felé. A szám kiszáradt, és nemcsak azért, mert rettenetesen sajnáltam az alattam szürkéllő, sűrű levegőjű, tönkretett világot.

Azért törtünk ki a kelleténél korábban a hiperűrből, mert a Xa Fel felett egy Interdictor lebegett - egy Mon Calamari cirkáló és egy Victory-osztályú Mark-II-es csillagromboló társaságában. A három nagy egység körül kisebb hajók egész serege nyüzsgött, többek között jó néhány rohamkomp, amelyek sejtésem szerint gyalogosokat szállítottak a bolygóra. Az Interdictor jóvoltából az Invidious nem menekülhetett el, és az Új Köztársaság gépei máris kezdtek hadrendbe állni.

Vadászrajok röpködtek mindenfelé, a monitoraimat adatok özöne árasztotta el. Legalább két századnyi Y-szárnyú és A-szárnyú tartott felénk, de kiszúrtam másfajta hajókat is, amelyek B-szárnyúak lehettek. Ez utóbbiak a nagyobb egységeink, például a Backstab felé száguldottak. És csakis egyetlen ok miatt hagyhatták ott nekünk az Y-szárnyúakat: másvalaki támogatta azokat.

Aztán megláttam őket, és nagyot dobbant a szívem. Aktiváltam az adóvevőmet, és beleszóltam a mikrofonba:

- Figyelem, Invidious, komoly bajban vagyunk. Vadászok szállnak fel a Xa Felről.

- Nyugalom, Rock Vezér - felelte valaki higgadtan. - Nem törhetnek át a vadászaink hálóján. Lehetetlen!

- Felejtse el ezt a szót! - válaszoltam az ismeretlen tisztnek. - Az ott a Zsiványosztag. A lehetetlen küldetések a kedvenceik.